Kiskutyákat várunk :)

 

Április második felében várjuk Daisy és Oskar kiskutyáinak születését. Részletek az Alomtervek menüpontban olvashatók.

Hello 2024 :)

 

Idén február 3-án tartotta egyesületünk, a Leonbergi Fajtagondozó Országos Egyesület éves közgyűlését és az Év kutyája, valamint az Év tenyésztője pályázat eredményhirdetését. Kennelünk az Év Tenyésztője pályázaton III. helyzesért ért el :) Nagyon köszönjük a gazdiknak, akik hozzájárultak ehhez a szép eredményhez!

 

Az idei évre két almot is tervezünk, Daisy utolsó almát és Hermi első almát. Részleteket az Alomtervek menüpontban olvashatnak.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!

 

Idén nagyon különleges karácsonyunk lesz: az A almunk 10. születésnapját ünnepeljük! Azért is nagyon szerencsések vagyunk, mert Anyukájuk is velünk ünnepel majd: Dotti már 12,5 éves, és ugyanolyan mosolygós és szeretetteli, mint fiatalon volt. Sőt, ha a kellő motiváció (=postás) megvan, még szaladgál is. :) Nagyon örülünk, hogy ő és a közel 10 éves "fiatalok" - Alice a szüleimmel, Aslan és Mythos pedig velünk - is jól vannak, és azt kívánom magunknak, hogy még sokáig így maradjon és teljes legyen a családunk!

Kívánunk Mindenkinek Sok Boldogságot, Egészséget, Szeretetet és Szerencsét a 2023-as évre!

Adrienn

Mythos Veterán Speciál Győztes!

 

Mythos decemberben betöltötte nyolcadik életévét, azonban a vírushelyzet miatt elmaradtak a kiállítások, így nyáron szerepelt először veteránként a ringben: Békéscsabán Veterán CAC, Best Veteran és Fajtagyőztes címeket szerzett augusztus elején. Szeptember 14-én pedig a Szlovák Leonbergi Klub speciálkiállítására utaztunk Stomfára (Stupava), ahol a veterán osztályt megnyerve Veterán Speciál Győztes lett, majd a díszkörben őt választották a kiállítás legszebb veterán korú kutyájának is! Három évvel ezelőtt Mythos anyukája, Dotti érte el ugyanezt az eredményt a szlovák speciálkiállításon, így különösen szívet melengető ez az eredmény számunkra. A legfontosabb azonban az, hogy Mythos jókedvű, jó egészségnek örvend, és számíthatunk rá, ha családunk fiatal négylábú tagjait kell terelgetni. Reméljük, hogy ez még sokáig így marad! :)

Az év első felének eseményei

 

A tavalyi évhez hasonlóan eseménydúsra terveztük a tavaszt, de ahogy sok mindent, a koronavírus ezeket a terveinket is keresztülhúzta. Azért így sem volt unalmas az év első fele, csak éppen kutyakiállításokon nem jártunk. :)

Szülinaposok

Májusban Dotti betöltötte 10. életévét, amit a kedvenc csirkemájas-marhahúsos tortájával ünnepeltünk. Remekül van, csodás a kedve, egészséges, és ha "esemény" van, simán tartja a tempót a többiekkel a kerítésig. Ha meg a postás jön, mindig először ér oda. :) 

Nyáron több unokájával együtt elmentünk úszni, ugyanannyira imádja a vizet, mint amikor megtanult úszni 3 hónapos korában. :)

A körteszüretelőnk, Enzo május végén ünnepelte 2. születésnapját. Enzo nem jár kiállításokra, a kislányunk szemefénye és barátja, így az egészsége érdekében ivartalaníttattuk. Ha már állatorvosnál jártunk, megröntgenezték a csípőjét és a könyökét, és a felvételeket a Magyar Kisállatortopédiai Egyesület mentesre értékelte, így Enzo hivatalosan is csípő- és könyökdiszpláziára mentes, azaz HD A és ED 0:0. :)

Picúr is az év első felében ünnepelte születésnapját: június 26-án volt 4 éves!

És még egy születésnapot ünnepeltünk júniusban: 13-án szüleim kiskutyája, Balisha 6 éves lett!

Kiállítások

Habár a kiállítások többsége elmaradt idén, Forrest volt néhány kiállításon még februárban, illetve augusztusban. Szép eredményeket ért el: a Budapest CACIB kiállításon négy HPJ címet (fiatal osztálygyőztes) szerzett, valamint háromszor Best Junior volt, augusztusban pedig a Debrecen CACIB kiállításon a növendék osztályt megnyerve CAC címet kapott. Gratulálunk Forrest családjának, Orsinak és Sanyinak, csak így tovább!

Tenyészvizsga

Az idei évben több kutyánk sikeresen teljesítette a fiatalkutya-, valamint a tenyészvizsgát.

Aslan - Lions from Fairy Tale Darwin - még 2019-ben vizsgázott, ahol kitűnő minősítést szerzett, illetve 100%-os eredményt ért el a viselkedésteszten, azonban a tenyésztéshez szükséges egészségügyi szűréseket csak 22 hónapos kor után lehet elvégezni, ezért ezek az idei évre csúsztak. Aslan HD A, ED 1, LPN1 N/N, LPN2 N/N és LEMP N/N szűrésekkel rendelkezik, így a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesületétől megkapta a "tenyészthető" minősítést. Elkészült Aslan fedezőkan oldala is, ami elérhető ITT. Reméljük hamarosan látjuk majd kölykeit! :) Gratulálunk Aslan családjának, Mártinak és Lacinak!

Daisy - Lions from Fairy Tale Daisy - idén év elején teljesítette a fiatalkutya vizsgát, majd júliusban a tenyészvizsgát, mindkettőt kitűnő minősítéssel. Egészségügyi szűréseit is idén csináltattuk meg: HD A/C, ED 0:0, LPN1 D/N, LPN2 N/N és LEMP N/N, így egyesületünktől megkapta a "tenyészthető" minősítést. Daisy a kennelünk tagja, novemberben lesz 3 éves, első almát idén év végére tervezzük! :) Daisy a szüleimmel él, a sikeres felkészítést és vizsgákat köszönöm Anyukámnak! :)

Forrest - Lions from Fairy Tale Forrest - nyáron vett részt a fiatalkutya vizsgán, illetve a tenyészvizsgán is. Mindkettőn kitűnő minősítést kapott és a viselkedéstesztet 100%-os eredménnyel teljesítette. Forrest november végén lesz két éves, így a csípő-, könyök- és vállízületi diszplázia szűrései az év második felében készülnek el, azonban Bernből megérkeztek már a szűréseredményei és LPN1 N/N, LPN2 N/N és LEMP N/N. Gratulálunk, Orsi és Sanyi! :)

Fanta - Lions from Fairy Tale Fanta - augusztusban vett részt a fiatalkutya vizsgán, ahol a küllemi részt és a viselkedéstesztet is sikeresen teljesítette, kitűnő minősítést szerzett. Az év második felére tervezzük a tenyészvizsgáját, valamint egészségügyi szűréseit is, mert csak november végén lesz két éves. Fanta is a szüleim kutyája, köszönöm Anyukámnak a felkészítést, valamint gratulálok a sikeres vizsgához! :)

SUPDog :)

 

Augusztusban Forresttel és családjával töltöttünk el egy szuper délelőttöt Tatán, ahol a fiúk, Aslan és Forrest is nagyon élvezték az úszást és persze a deszkán siklást is. Remélem hamarosan megismételjük majd! :)

Forrest és Orsi siklanak a vízen:

Itt pedig Aslanom és én:

Tanfolyam

Az idei évben elvégeztem a Magyar Kutyás Akadémia négy alkalmas Kutyagenetika kurzusát, ahol a genetikai alapjaival, valamint a genetikai tenyésztésben való alkalmazásával foglalkoztunk.

 

A 2019. év Tenyésztője lettünk!

 

A Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesülete február 8-án tartotta éves közgyűlését, klubvacsoráját, valamint az Év Kutyája és Év Tenyésztője pályázatok eredményhirdetését. Nagyon jól éreztük magunkat és sok szép elismeréssel gazdagodtunk.

Már évek óta a legjobb három tenyésztő között vagyunk, ami számunkra azt jelzi, hogy jó irányba haladunk, idén pedig hatalmas örömünkre mi lettünk az elsők, azaz a 2019. Év Tenyésztője! Ezen a pályázaton legfeljebb tíz, nálunk született kutya legjobb, 2019-ben elért eredményével lehet pályázni. Nekünk azonban minden eredmény egyformán fontos, így szeretnénk megköszönni valamennyi gazdinknak, hogy elvitték a kutyájukat egy (vagy több :)) kiállításra, és ezzel segítettek, hogy elérhessük ezt a fantasztikus eredményt:

  • Lions from Fairy Tale Alice - tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó és Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Alien "Mythos" - tulajdonos: Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Aslan - tulajdonos: Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Balisha - tulajdonos: Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Calliope "Picúr" - tulajdonos: Komendánt-Fülöp Adrienn és Komendánt Péter
  • Lions from Fairy Tale Daisy - tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó és Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Darwin "Aslan" - tulajdonos: Szabolcs László
  • Lions from Fairy Tale Dolce Vita "Magdi" - tulajdonos: Dr. Vépi Attila
  • Lions from Fairy Tale Druida "Leia" - tulajdonos: Gellért-Beszedics Hajnalka
  • Lions from Fairy Tale Fanta - tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó és Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Lions from Fairy Tale Fiona "Siri" - tulajdonos: Szadai Tímea
  • Lions from Fairy Tale Forrest - tulajdonos: dr. Papp Orsolya
  • Lions from Fairy Tale Fortuna "Zelda" - tulajdonos: Szadai Tímea
  • Lions from Fairy Tale Franco "Athos" - tulajdonos: Dr. Vépi Attila

A Klubvacsora résztvevői a Lions from Fairy Tale családból:

Az Év Kutyája pályázaton is sok szép eredménynek örülhettünk:

  • Év Veterán Szukája I. helyezett: Dorothy Diamant von Bergen - Dottika emellett Ezüst Orr oklevelet is kapott, amivel az egyesületünk valamennyi veterán korú tagját díjazza minden évben.
  • Év Kölyök Kanja I. helyezett: Lions from Fairy Tale Forrest - tulajdonos: dr. Papp Orsolya
  • Év Kölyök Kanja II. helyezett: Lions from Fairy Tale Franco "Athos" - tulajdonos: Dr. Vépi Attila
  • Év Kölyök Szukája II. helyezett: Lions from Fairy Tale Fanta - tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó és Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Év Fiatal Kanja II. helyezett: Lions from Fairy Tale Darwin "Aslan" - tulajdonos: Szabolcs László
  • Év Fiatal Szukája IV. helyezett: Lions from Fairy Tale Daisy - tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó és Komendánt-Fülöp Adrienn
  • Év Felnőtt Szukája II. helyezett: Lions from Fairy Tale Dolce Vita "Magdi" - tulajdonos: Dr. Vépi Attila
Sok szeretettel gratulálunk Mindenkinek!
 

A 2019-es év eseményei

 

Nagyon zsúfoltra sikeredett a tavalyi évünk, ez az oka annak, hogy hónapokig nem volt új hír a honlapunkon. Szép eredményeket értek el a kutyáink, a teljesség igénye nélkül az alábbiakban foglaljuk össze a legfontosabbakat és a szívünknek legkedvesebb eseményeket:

 

Dotti

Drága veteránunk, Dotti, 2019 májusában már a 9. születésnapját ünnepelte, remek egészségnek örvend, energikus, és továbbra is a postás "kedvence". :) 2018-ban Veterán Klubgyőztes lett az Osztrák Leonbergi Klub 40. éves jubileumi Klubkiállításán (ahol 130 leonbergi vett részt!), akkor azt éreztem, hogy felért kiállítási karrierje csúcsára, és ezt már nem tudja überelni, de 2019 a legmerészebb elképzeléseinket is felülmúlta. Május 1-jén Leonbergbe utaztunk, ahol a Német Leonbergi Klub éves Speciálkiállításán vettünk részt, Dotti itt nagyon erős mezőnyben, 8 csodaszép és kitűnő egészségi állapotban lévő veterán hölgy közül az előkelő második helyet szerezte meg, és Res. CAC címet kapott Bernard Métraux (CH) bíró úrtól! Ezt követően május 18-án Antheringbe utaztunk, az Osztrák Leonbergi Klub Klubkiállítására, ahol Dotti megismételte az előző évi bravúrt, és 2018 után 2019-ben is Veterán Klubgyőztes lett Evelyne Pambou-Makaya (F) bírónőnél! Júnus 14-én pedig irány Tulln, Ausztriában volt ugyanis tavaly az EDS, azaz az Európa Kiállítás, ahol a Német Leonbergi Klub előző elnöke, Willi Güllix (D) bírált. Dotti Tullnban megnyerte a veterán osztályt és Veterán Európa Győztes lett, majd a kan Veterán Európa Győztessel összevetve a bíró úr Dottit választotta a Legszebb Veteránnak, ami hatalmas elismerés. Október 5-én pedig részt vettünk a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesülete Klubkiállításán is, ahol talán az eddigi legnépesebb veterán mezőny jött össze, öt veterán szuka jelent meg, és Francesca Mavilla (I) bírónő Dottit találta a legszebbnek, így Ausztria után itthon is Veterán Klubgyőztes címet szerzett. Dotti a championátusai számát is gyarapította tavaly: az Osztrák Veterán Champion cím mellé 2019-ben megszerezte a Hungária Veterán Champion címet is. A 2020-as évre azt kívánom magunknak, hogy Dotti őrizze meg energikusságát, jókedvét és egészségét!

 

Mythos

Mythos mindössze három kiállításon vett részt tavaly, azonban nagyon szép eredményeket ért el. A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy május 1-jén Leonbergben dobogóra állhatott champion osztályban, ráadásul a második helyen, és Res. CAC címet kapott Thomas Walker (A) bíró úrtól. Tavaly jártunk először Leonbergben, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mindkét kutyánk a legjobb négy helyezett közé került, ráadásul anya és fia is a második helyen! Mythos másik nagy eredménye, hogy tavasszal teljesítette az Interchampion cím viselésének feltételeit, és karácsony előtt az ezt igazoló diplomája is megérkezett Belgiumból, így hivatalosan is ő az első saját tenyésztésű kutyánk, aki a C.I.B. előtagot használhatja a neve előtt. Nagyon büszkék vagyunk rá!

 

És itt egy kép a csapatunkról Leonbergben, anya és fia is boldogan mosolyognak a második helyezésért járó serlegeikkel:

 

Alice

Alice csak egy kiállításon járt tavaly, itt azonban Fajtagyőztes lett, és teljesítette a Szerb Champion cím viselésének feltételeit és ezzel megszerezte első championátusát!

 

Fanta

Kennelünk legifjabb tagja, Fanta is eredményesen zárta a 2019-es évet: öt kiállításon vett részt bébi osztályban, és mind az öt alkalommal első helyezést ért el, ráadásul ezek közül az egyik a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesületének Speciálkiállítása volt, ahol mindig rekord létszámú bébi és kölyök veszt részt. Eredményeinek köszönhetően Fanta a Hungária Minor Puppy cím büszke birtokosa. :) Emellett Fanta és Franko (Amor gazdija, Amor pedig Fanta apukája) részt vett a LEOE Speciálkiállításán a Gyerek-kutya pár versenyben, ahol első helyezést értek el!

Kölykeink eredményei

 

Balu - Lions from Fairy Tale Brasil

Balu sikeres tenyészvizsgát tett 2019-ben: Kerekes Mária bírónőtől kitűnő minősítést kapott, a viselkedéstesztet pedig 100%-os eredménnyel teljesítette Petrás Antal bíró úrnál. A szűréseredményei is megérkeztek: csípődiszpláziára mentes (HD A) és LPN1, így Balu hivatalosan is fedezőkanná vált. Balu gazdija: Paulné Zoltán Zsuzsa.

 

Magdi - Lions from Fairy Tale Dolce Vita

D almunk egyik büszkesége, Magdi, több championátussal zárta a 2019-es évet: év elején Hungária Junior Champion címet szerzett, majd nagyon fiatalon, mindössze 18 hónaposan teljesítette a Hungária Champion cím viselésének a feltételeit is, ezt követően pedig champion osztályban folytatta a menetelését és megszerezte a Hungária Grand Champion címet is - mindezek mellett már két CACIB címmel is rendelkezik, és a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesülete Klubkiállításán osztálygyőztes lett és CAC címet szerzett! Magdi gazdija: Dr. Vépi Attila.

 

Aslan - Lions from Fairy Tale Darwin

D almunk másik büszkesége Aslan, aki fiatal kora ellenére több Fajtagyőztes cím tulajdonosa, és akit tavaly nemzeti és nemzetközi kiállításon is a legszebb leonberginek választottak. Aslan tavaly teljesítette a Hungária Junior Champion cím viselésének a feltételeit, és elkezdte a CAC címek gyűjtését a felnőtt championátushoz, valamint az első CACIB címeit is megszerezte, amivel az Interchampion cím feltételeinek gyűjtését is megkezdte. Aslan gazdija: Szabolcs László.

 

Forrest - Lions from Fairy Tale Forrest

Forrest kimaxolta a kiállításokon elérhető eredményeket tavaly, három champion címet is begyűjtött: Hungária Minor Puppy Champion, Hungária Puppy Champion és Hungária Junior Champion címmel is rendelkezik, mindössze 13 hónaposan! A legbüszkébbek azonban a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesülete Klubkiállításán elért Fiatal Klubgyőztes címére vagyunk. Forrest gazdija: dr. Papp Orsolya.

 

Athos - Lions from Fairy Tale Franco

Athos az F alom kölykei közül a harmadik, aki a Hungária Minor Puppy Champion cím büszke tulajdonosa. Athos elkezdte kiállítási karrierjét fiatal osztályban is, a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesület Klubkiállításn az előkelő második helyet szerezte meg! Athos gazdija: Dr. Vépi Attila.

A 2019. év egyéb fontos eseményei

 

Bronzkoszorús mestertenyésztők lettünk!

Nyár elején eddigi tenyésztői munkánk elismeréseként a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Bronzkoszorús Mestertenyésztő címet adományozott nekünk. Nagyon örülünk az elismerésnek, és szeretném itt is megköszönni valamennyi kutyánknak és gazdinknak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a címet megkaphassuk!

 

Családunk ifjú felvezetője

Fanni és Dotti 2019-ben az Osztrák Leonbergi Klub Klubkiállításán, valamint a Leonbergi Ebtenyésztők Egyesületének Speciálkiállításán is indult a Gyerek-kutya pár versenyben, ahol nagy sikert arattak. A lányok szülinapja között mindössze egy nap a különbség: Fanni május 21-én, Dotti pedig május 22-én ünnepel, igaz, hogy van köztük hét év. Hatalmas öröm nekem azt látni, hogy az első leonbergim és az első gyermekem ilyen összhangban és szeretetben él együtt.

 

Crufts

Márciusban Birminghambe utaztunk, ahol amerikai családunkkal, Alex fiának, Mufasának a gazdijaival, Kathyvel és Mike-kal, valamint a barátaikkal - akik most már a mi barátaunk is -, Debbievel és Jeffel találkoztunk, és együtt vettünk részt nézőként a világ legnagyobb és leghíresebb kutyakiállításán, a Cruftson. Érdekes volt egy, a hazaitól eltérő kiállítási rendszert megismerni, és persze jó volt látni a résztvevő angliai és más országokból érkező kutyákat. A Crufts különlegessége, hogy csak a legjobbak vehetnek részt rajta: az Interchampion címmel rendelkező kutyák mellett azok nevezhetnek, akik kvalifikálták magukat - erre pedig országonként mindössze egy kiállításon van lehetőség.

A Cruftson a leonbergi ringen kívül a bernáthegyi ring mellé is ellátogattunk: magyar barátaink ugyanis kvalifikálták magukat a kiállításra, és átszelték Európát, hogy részt vehessenek a kiállításon Hédivel, a gyönyörű bernáthegyi hölggyel. Jó volt Hédit és Bernit együtt látni a ringben. Berniék élménybeszámolója és képek a honlapjukon találhatók: www.hegyibernat.hu

 

Kanada

A tenyésztői pályafutásom egyik legkülönlegesebb napja tavaly áprilishoz köthető: Balisha egyik kisfia, Ferris (Lions from Fairy Tale Frakk) áprilisban költözött új családjához Kanadába, és úgy döntöttünk, hogy mi is Ferrisszel utazunk, hogy megismerhessük leendő családját. Első almunk elsőszülött kiskutyája, Nyla (Lions from Fairy Tale Amidala) is Kanadában él, Ferris családjától mindössze húsz percnyire. Mekkora esély volt erre egy ilyen hatalmas országban!? Ahogy ez tudatosodott bennünk, azonnal szervezkedni kezdtünk, mert szerettem volna Nylát viszontlátni, és az álmom valóra vált: több, mint hat évvel azután, hogy Nylát kivittem a repülőtérre Budapesten, újra találkozhattam vele! Nagyon hálás vagyok Nyla családjának, Nikkinek és Dannek, hogy ilyen boldog életet biztosítanak neki és ennyire szeretik, és azért is, hogy amikor megtudták, hogy Kanadába utazunk, megígérték, hogy mindenképpen összehozunk egy találkozót. És ne feledkezzünk meg Ferrisről sem: a gazdijai eljöttek érte Toronto repterére, majd pár nap múlva őt is meglátogattuk otthonában: Kate és Corey családjának legfiatalabb tagjaként, egy leonbergi "nővér", Ophelia társaságában éli boldogan mindennapjait. :)

 

Kenneltalálkozó

November elején kenneltalálkozóval búcsúztattuk az évet, ahol 13 kutyánk vett részt családjukkal. Mi Dottit és Aslant (velük vagyunk a képen) vittük el magunkkal. Nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy idén még többen leszünk majd! Képek ITT.

 

Képzések

2019-ben is több tanfolyamon jártunk, hogy bővítsük ismereteinket. Év elején mindketten elvégeztük a Magyar Kutyás Akadémia által szervezett Kennelmarketing tanfolyamot, melyet Márton Attila tartott, és tavaly lett vége az egy évig tartó Kinológiai tanfolyamnak, melyet Czeglédi Attila nemzetközi küllembíró tartott, itt rengeteget tanultunk és nagyon jó kis csapat jött össze. Tavasszal részt vettem egy workshopon, melyet a Varázsmancsok szervezett "Kutyás terápia fejlesztési lehetőségei óvodásoknál és kisiskolásoknál" címmel, itt az állat-asszisztált terápiával és annak lehetőségeivel foglalkoztunk. A workshop végén sikeres gyakorlati vizsgát tettem, ahol Zennel, a belga juhásszal dolgozhattam együtt a vizsgafeladatomban - ő az a Zen, aki szeptemberben gazdájával és kiképzőjével, Belényi Beával a Franciaországban rendezett mentőkutya világbajnokságon romkutatásban világbajnok lett. :)

Üdvözlünk a Lions from Fairy Tale leonbergi kennel honlapján!

 

Az egész 2010 májusában kezdődött... Ekkor született első leonbergink, "a Leonbergi", Dotti. Remek kiállítási eredmények, tökéletes egészségügyi szűrések és sikeres tenyészszemle után 2012 nyarán váltottuk ki a Lions from Fairy Tale kennel nevet. Családunk négylábú tagjait jelenleg kilenc leonbergi alkotja: Dotti mellé érkezett 2012 áprilisában Alex a messzi Finnországból (Alexet sajnos nagyon fiatalon, 2017 októberében elveszítettük), majd 2012-ben karácsonyi ajándékként a három "kicsi", Alice a szüleimhez, Aslan és Mythos pedig hozzánk. A szüleim kutyás családja azóta még három taggal bővült: 2014 nyarán született Balisha, és már Balisha két kislánya is velük él: Daisy, aki 2017-ben született, és Fanta, aki 2018-ban. A mi kutyás családunk pedig jelenleg öt főt számlál: Dotti, Aslan és Mythos mellett Picúr és Enzo színesíti a mindennapjainkat. :)

 

A bal oldali menüpontokból választva megismerheted kutyáinkat, eredményeiket, valamint a leonbergi fajtát.

Jó nézelődést kívánunk!