Hermi-Robin

 

Szülők: Lions from Fairy Tale Hermione "Hermi" x Robin Hood vom Schloss Ehrenberg "Robin"

 

Ez az alomterv különösen fontos nekem. Hermi az első harmadik generációs saját tenyésztésű kutyánk. Az első leonbergim a dédimamája, Dotti volt, aki tavaly nem sokkal a 13. születésnapja előtt aludt el örökre. A kedvenc fényképeim közé tartozik, ahol a négy generáció együtt látható: Dottika, a dédi, Balisha, a nagymama, Daisy, az anyuka, és Hermi, a "kicsi". Hermike leendő kiskutyái az első negyedik generációs kiskutyáink lesznek.
Ahogy Hermi cseperedett, sokat beszélgettünk arról, hogy vajon hogyan fogjuk megtalálni számára a tökéletes párt. Több kant megnéztünk, de valahogy senkinél sem éreztük, hogy ő lenne az igazi. Aztán tavaly májusban elmentünk az osztrák klubkiállításra Antheringbe. Ez a kedvenc kiállításunk, 2014 óta minden évben elmegyünk (kivéve 2017-et, amikor a kislányunk pont a kiállítás napján született :)), nagyon jó a hangulat, sok barátot és kedves ismerőst szereztünk már itt. A tavalyi kiállításon láttuk meg Robint, aki egy gyönyörű színű, impozáns kan, szép mozgással. Amíg a ringben volt, gyorsan megkerestem a családfáját, és amikor megláttam az egyik nagypapája nevét, tudtam, hogy senki mást nem szeretnék Hermi mellé, csakis Robint. Robin anyai nagypapája ugyanis nem más, mint Killian (Rosaceae Laburnum). Killian az egyik kedvenc leonbergim volt, és nagyon szerettem volna, ha születik tőle egy almunk. 2016-ban kétszer is jártunk nála Alice-szel Olaszországban, de sajnos nem volt sikeres a fedezés. Egy barátot viszont köszönhetek Killiannek, a gazdiját, Catiát, aki olyan nekem, mint egy családtag. Visszatérve a klubkiállításra, a bírálatok után megismerkedtünk Robinnal és Lindával is. Robin szerelem volt első látásra, hihetetlen kedves és barátságos - és millió puszival is elhalmozott. :)
Robinnak nemcsak a nagypapáját, de az anyukáját, Jordant is ismertem. A 2015-ös osztrák klubkiállításon láttuk először, még növendék osztályosként, ahol ő és az apukája, Killian lettek a kiállítás győztesei, Killian a fajtagyőztes (BOB), Jordan pedig a legszebb ellenkező nemű kutya (BOS). És Jordan a tavalyi osztrák klubkiállításon már veterán osztályban indult, mint a kiállítás legidősebbje.
Köszönöm Lindának, hogy támogatta az alomtervünket, és remélem, ősz elején együtt örülhetünk majd a kiskutyáknak. És nagyon köszönöm Catiának, hogy ő is velünk izgul és várja, hogy Killiannek dédunokái születhessenek nálunk.
 
 
 
A kölykök trial pedigréjek itt található: 
 
 
Anya: Lions from Fairy Tale Hermione
Született: 2020.12.09.
HD A, ED 0:0, LPN1 N/N, LPN2 N/N, LPPN3 N/N, LEMP N/N, DLA, Array
Tenyésztő: Komendánt-Fülöp Adrienn
Tulajdonos: Komendánt-Fülöp Adrienn
Hermi fényképalbuma: ITT
 
Hermi kölyökként:
 

Hermi felnőttként:
 
 
 

Apa: Robin Hood vom Schloss Ehrenberg
Született: 2019.09.17.
HD A, ED 0:0, LPN1 D/N, LPN2 N/N, LPPN3 N/N, LEMP D/N, DNA, Array, ECVO Clear inc. Gonioscopy
Tenyésztő és tulajdonos: Gerlinda Papst (Olaszország)
Tenyésztő és tulajdonos honlapja: ITT
Robinról több infó és kép: ITT
 
Robin kölyökként:
 
 
 
Robin felnőttként:
 
 
 
 
 

A leendő nagyszülők:

 
Hermi szülei:
 
Lions from Fairy Tale Daisy                                       Chicago Bear from Castle
Született: 2017.11.16.                                                 Született: 2017.08.19.
HD A/C, ED 0:0, LPN1 D/N, LPN2 N/N, LEMP N/N           HD A, ED 0:0, LPN1, LPN2, LPPN & LEMP N/N, eyes free
Tenyésztő: Komendánt-Fülöp Adrienn                            Tenyésztő: Létai Bonifác
Tulajdonos: Fülöpné Nemes Ildikó, Fülöp Adrienn           Tulajdonos: Szakácsné Szigligeti Andrea
 
 
 


Robin szülei:
 
Jordan Du Duche De Burgondie                                 Favorit vom Löwengarten
Született: 2014.02.24.                                                  Született: 2017.03.20.
HD A, ED 0:0, LPN1 D/N, LPN2 N/N, LEMP N/N               HD A, ED 0:0, LPN1 N/N, LPN2 N/N, LPPN3 & LEMP N/N
Tenyésztő: Renac Mickael (FR)                                      Tenyésztő: Kaarina & Rahel Schale (D)
Tulajdonos: Gerlinda Papst (I)                                       Tulajdonos: Cristina Cozza (I)